Múltunk

Az álom 20 évvel ezelőtt kezdődött amikor néhány lelkes kiskunfélegyházi mozgássérült ember a saját élettapasztalatára alapozva megálmodta és életre hívta a Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületét. 

A Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete 1997. március 26-án alakult meg önálló szervezetként a Bács Kiskun Megyei Egyesület helyi csoportjára alapozva. Alapító tagok közül néhányan: Szabó Mária, Pécsi László, Makány József, Makány Józsefné, Vidács Ferencné, Boldog Dániel, Csenki Ferencné, Galló Katalin, Gavenda Ferenc, Rőfi János, Rőfi Jánosné, Ficsór Márta, Csányi László, stb. 

Az álom mozgalommá nőtte ki magát hiszen ebből az elszigeteltnek számító társadalmi csoportból olyan közösség formálódott, mely a közösség erejét, az abban rejlő tudást, tapasztalatot használva egy olyan segítségnyújtási formát alakított ki, amely valódi válaszokat nyújt az életükben jelenlévő nehézségekre.

A fogyatékossággal élő embereknek sok évszázados hátránnyal kell megküzdeniük a többségi társadalomhoz képest. A hátrányok felszámolása minden értelmes társadalomban alapvető értéknek kellene lennie, és ez még napjainkban is súlyos hiányosság. 

Ez a néhány álmodozó ember, aki az álmaikat tettekre cserélték fel, anélkül, hogy bármilyen elvárás megfogalmazódott volna velük szemben, óriási tettet hajtottak végre. 

Történetünk!

Többet, mint egy egyesület létrehozása. Megtanították a társaiknak, és főleg a társadalom számára, hogy maguknak kell a sorsuk fonalát a kezükbe venniük, és irányítaniuk kell annak alakulását. 

Ez az épülő közösségben meghatározódott a mozgalom elvei és értékei, amelyekhez az elmúlt években mindvégig rendületlenül ragaszkodtak, s azok mellett a legnagyobb nehézségek idején is kitartottak. A fogyatékos emberek felzárkóztatását célzó tevékenység -bár látszólagosan társadalmi támogatottságot élvez - mégsem tartozik a legfontosabb dolgok közé. Ez viszont érezhető nehézséget okoz az érintettek, a szakemberek és a szervezetek életében is. 

Persze vannak pozitív változások, előrelépések és ez okot adhat az elégedettségre. Ennek ellenére kimondhatjuk, hogy soha nem tudhatjuk biztonságban az eredményeinket, mert az elmúlt évek során sokszor kényszerültünk ezek megvédésére. 

Mégis diadalmenet ez, mert önmagunk korlátait, saját árnyékunkat átlépve tesszük a dolgunkat. Soha, semmilyen körülmények között nem csüggedve harcolunk az alapvető emberi jogokért egy hatalmas közösség érdekében. 

Az elmúlt 20 év sok és nagy értéket teremtő időszak volt, nem csak ennek a közösségnek, hanem ezzel együtt a társadalom egésze számára.

Együtt közösen, egy célért, "Jövőbeli álmainkért"!